Újdonság közeleg a FitPuli háza táján! • Fitpuli

Újdonság közeleg a FitPuli háza táján!

Admin • 2022.03.31

Ha úgy tűnt, hogy kissé csendben vagyunk, az csak a látszat lehetett: a háttérben hónapok óta valami igazán izgalmason dolgozunk. 

Minden út az új pulinkhoz vezet

Az ősz óta folyó fejlesztéseink több irányból indultak. Egyfelől a szélesebb értelemben vett piac, a körülöttünk lévő világ, s benne a vállalati kultúra, a cégek munkaerővel kapcsolatos stratégiájának változása felől is új szelek fújnak. Másfelől a szűkebb értelemben vett piac, egészen konkrétan a mi partnereink felől is láttuk a változó vagy újonnan felmerülő igényeket. Harmadrészt pedig ott vannak a mi saját vizsgálódásaink is: a HR Festtel és az Unionnal közös Egészségkutatásunk eredményei is segítettek irányt választani.

Vállalati egészségtudatosság

Először is: lehetetlen figyelmen kívül hagyni azokat a változásokat, amelyek a vállalati egészségtudatosság terén történtek. A covid-járvány nyomán a korábbiakhoz képest is felértékelődött az egészség a magánéletünkben is, ez pedig a munka világában is egyértelműen érezteti a hatását. 

Az employer brandingnek rövid idő alatt az egészségbranding is a része lett, azaz a vállalatok egészségmegőrzésre irányuló törekvései komoly súllyal esnek latba a potenciális munkavállalók megszerzésében és megtartásában. Ugyanakkor a részletes, sokrétű, szakmai alapú és igazán hatékony, teljes körű vállalati egészségprogramok kialakítása sok vállalatnál egy hosszabb folyamat. És bár mi ebben is örömmel segítünk, mégis szerettünk volna azoknak a cégeknek is kínálni alternatívákat, amelyek ekkora falatra még nem érezték készen magukat. Ezért is született meg az új pulink. 

Figyelünk!

Nem titok, hogy a termékfejlesztésben nálunk mindig fontos szava lesz azoknak a partnereknek, akikkel együtt dolgozunk, akik már használják a Fitpuli szolgáltatásait, legyen szó akármelyik csomagunkról. Így aztán mindig igyekszünk a lehető legszorosabb kapcsolatban maradni partnereinkkel, kérdezni az appal, programjainkkal, szolgáltatásainkkal kapcsolatos élményeikről. 

Szerencsénk van: a partnereink, úgy tűnik, szívesen adnak valódi visszajelzés, és rengeteg valóban hasznos meglátással és igénnyel fordultak és fordulnak felénk, így volt miből kiindulni. A termék, amit hamarosan megmutatunk, tényleg a felhasználói igényekre reagálva született, erre pedig, mi tagadás, büszkék vagyunk. 

Összeérnek a szálak

Reméljük, hogy a fentiek már önmagukban is elég indokot szolgáltattak egy új egészségfókuszú FitPuli-termékre, de ha esetleg mégsem, mondunk még egy indokot: kutattunk, és az ott találtak is megerősítették, amit tudni véltünk. Talán emlékeztek, hogy néhány hónappal ezelőtt a HR Festtel és az UNION Biztosítóval közösen indítottuk el Egészségkutatásunkat. Az eredmények között – melyekről hamarosan részletesen is beszámolunk – az egyik legfontosabb felismerés azzal kapcsolatban született, hogy milyen területeken szeretne a legtöbb vállalat előrelépni a saját munkahelyi egészség-intézkedéseik terén. Ez a két irány: a mentális egészség és a munkahelyi közösségek fejlesztése. Ez a két dolog pedig szerintünk nagyon sok ponton összefonódik – az új pulink pedig e szálak összefonódásával született. 

De hogy hova vezettek minket mindezek a felismerések, és pontosan mi is ez a termék? Most még nem mondhatjuk el… de reméljük, a mézesmadzagot sikerült elhúznunk. Stay tuned, hamarosan fontos bejelentéssel érkezünk.

Egyedülálló, tudományos kutatásokon alapuló digitális egészségprogram nagy(ra törő) vállalatoknak.

Puli Start

Fitpuli

Munkavállalói egészségtudatosság és produktivitás fejlesztése, betegségek okozta vállalati szintű kiadások csökkentése

  • Fitpuli applikáció
  • Csapatkihívások
  • Professzionális attitűdvizsgálat
Ajánlatot kérek

Puli Plus

Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy

Foglalkozás-egészségügyi ellátással kombinált digitális egészségprogram, amely kiemelkedően hatékony prevenciót és magasabb vállalati megtakarítást tesz lehetővé

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Foglalkozás-egészségügyi ellátás
Ajánlatot kérek

Puli Care

Fitpuli + Biztosítás

Munkavállalói egészségtudatosság erősítése a vállalati szintű veszteségek csökkentésével, kapcsolt biztosítással és gyors, modern egészségügyi ellátással

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Egészségbiztosítás
Ajánlatot kérek

Puli Pro

Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy + Biztosítás

Teljes és komplex egészségfejlesztési, -megőrzési és ellátási ökoszisztéma: digitális egészségprogram kapcsolt foglalkozás-egészségügyi ellátással, mindez megbízható és korszerű egészségbiztosítási háttérrel

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Csapatkihívások
  • Foglalkozás-egészségügyi ellátás
  • Egészségbiztosítás
Ajánlatot kérek

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel a hírlevelünkre és értesülj az elsők között a digitális egészségfejlesztéssel, a munkahelyi egészségprogramokkal és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos tudnivalókról a Fitpuli szakértőitől!