A mély alvás titka – így lehetsz igazán kipihent
A mély alvás hossza és minősége befolyásolja, mennyire vagyunk kipihentek. Ezért érdemes sorra venni minden fontos tényezőt a mély alvás elősegítése kapcsán.
Így alszunk éjszaka – az alvási fázisok
Az éjszakai alvás 90-120 perces alvásciklusokból áll, amelyek 4-6-szor váltják egymást az éjszaka folyamán Az alváson belül elkülönítjük a REM és a nem-REM alvási szakaszokat. (A REM egy angol rövidítés, jelentése: rapid eye movement, vagyis gyors szemmozgás.) A nem-REM fázis pedig további három alvásfázisra tagolódik.
Lássuk ezeket az alvásfázisokat!
1. stádium: szendergés
Az alvás kezdeti szakasza, amelynek során a test felkészül az alvásra. Mindössze pár percig tart, az alvásidő 5-10%-át teszi ki.
Főbb jellemzői:
- lassuló testfunkciók alvás közben (pl. szívverés, légzés, szemmozgás),
- egyre lassuló agyhullámok (ugyanakkor még az alfa hullámok a jellemzőek),
- csökkenő izomtónus.
2. stádium: felszínes alvás
Ez a szakasz az alvásidő mintegy felét alkotja. Alvás közben az életfunkciók és az agyhullámok tovább lassulnak (a téta hullámok a jellemzők), az izmok még inkább ellazulnak. A szemmozgás teljesen leáll, a test hőmérséklete pedig csökken.
3. stádium: mély alvás
Ezt az alvásszakaszt a szakirodalom delta-fázisnak nevezi, mivel az agyhullámok tovább lassulnak, és gyakran két szakaszra bontja. Az első a középmély alvás, amely az alvás 5-10%-át alkotja, a második pedig a mély alvás, amely az alvásidő 15-20%-át teszi ki.
A rendkívül lassú agyhullámok mellett csökkenő vérnyomás és lassú légzés jellemzi ezt a fázist. Ilyenkor egyébként jóval nehezebb felébreszteni valakit, még a hangos zajokra is nehezen reagál ilyenkor az alvó ember. Ha azonban sikerül ebben a fázisban felkelteni, jellemzően nagyon “kómás” lesz az illető, zavartság, kábultság uralkodik el rajta és nehezen tér magához.
4. stádium: álomalvás, vagyis REM-alvás
Ez a fázis nagyjából az alvásidő 20%-át teszi ki és élesen elválik a többi alvásszakasztól. A szemek gyors mozgásba kezdenek, miközben az alábbi jellemzők tapasztalhatók alvás közben:
- a légzés felgyorsul, szabálytalanabbá és felszínesebbé válik,
- az izomtónus megszűnik, a végtagizmok leblokkolnak,
- az agyi véráramlás intenzívebbé válik, csaknem a duplájára nő,
- az agyi aktivitás hasonló az éber illetve a szendergő állapothoz.
Ebben a szakaszban álmodunk, miközben a tanulásért, gondolkodásért és a szervezőmunkáért felelős agyterületek különösen aktívak. A szakemberek szerint a nap során begyűjtött új információk feldolgozását és szelekcióját is ekkor végzi az agy.
Érdekesség, hogy az alvási fázisok sorrendje mindig ugyanaz egy cikluson belül: 1-2-3-2-1-4, majd kezdődik a következő ciklus. Ez annyira igaz, hogy ha valakit pl. a 3-as fázisban felébresztenek, villámgyorsan végigmegy a 2-1-4-es fázisokon, mielőtt magához tér.
Tipp: Alvásfigyelésre alkalmas okosórával, nyomonkövetheti és kielemzheti alvási fázisait.
Mély alvás közben álmodunk?
Az alvás talán két legfontosabb szakasza tehát a mély alvás és a REM-alvás. Gyakran felmerül még ma is az a téves elképzelés, hogy mély alvás közben álmodunk. Pedig, ahogy már említettük, az álmok kimondottan a REM-alvásra jellemzőek.
Az agy működését egy számítógéphez is hasonlíthatjuk, amely napközben rengeteg információt fogad be az érzékszerveken keresztül. Ezeknek csak töredéke jut el a tudatunkba, nagy része a tudattalanban tárolódik. Éjszaka a REM-fázisban történik ezeknek a tudattalanban tárolt információknak a rendszerezése. A logikai információk, számok bekerülnek a megfelelő “tárolóba”, ahogyan az érzelmileg hangsúlyos történések egy másikba és így tovább. A felesleges információk pedig végleg törlődnek.
A tudomány jelenlegi állása szerint ez a folyamat zajlik valójában a REM-alvás közben, az álmok pedig ennek a “melléktermékei”. Az alcímben feltett kérdésre tehát a válasz: REM-alvás közben álmodunk, nem pedig a mély alvás során.
Miben áll a mély alvás jelentősége? Mennyi a mély alvás ideje, hossza?
A pihenés szempontjából kiemelkedő jelentőségű, hogy mélyen aludjunk. Ebben a fázisban számos olyan folyamat megy végbe, amely hozzájárul a szervezet regenerálódásához, és kulcsszerepet játszanak a kipihentség szempontjából:
- a szervezet kipiheni a megelőző napot,
- a sejtek regenerálódnak, a test energiaszintje helyreáll,
- a glükóz feldolgozásának folyamata ekkor a legintenzívebb az agyban,
- felszabadulnak azok a növekedési hormonok, amelyek a szövetek megújításában is közreműködnek.
Mint már említettük, a különböző alvási fázisok alvásciklusokat alkotnak, amelyekből 4-6 követi egymást az éjszaka folyamán. Az alvás kezdetén a mély alvás első szakasza általában 45-90 perc. Ahogy telik az éjszaka, a mély alvás fázisok úgy rövidülnek, miközben a REM-alvás szakaszok egyre hosszabbak.
Ugyanakkor arra a kérdésre, mennyi alvás szükséges ahhoz, hogy teljesen kipihenje magát az ember, nem könnyű pontos választ adni. A napi 8 óra alvásidő ma már túl általános értéknek tartják. Vannak felnőttek, akik 4-5 óra alvással is tökéletesen fittek, másoknak 9-10 órára van szüksége. Az alvásigényt a test fizikai és egészségi állapota is befolyásolja. Ezért a tudomány mai állása szerint nem igazán lehet meghatározni egy konkrét számot, hogy minimum mennyit kell aludni. Ehelyett inkább mindenki igyekezzen annyit aludni, amitől másnap kipihentnek érzi magát.
Mi a mély alvás titka? Mit tehetsz az elősegítésére?
Azért, hogy kipihenten ébredjünk, érdemes mindent megtenni, hogy a mély alvás fázisa a lehető legharmonikusabb legyen.
Ennek érdekében néhány jó tanács:
- Az alvást segíti az alacsony – 20 fok körüli – hőmérséklet a szobában. Lefekvés előtt ugyanakkor egy szauna vagy egy forró fürdő kifejezetten kedvező a mély alvásra nézve.
- Kedvező a lefekvés előtti rituálé kialakítása: jó, ha van egy bevált koreográfiánk erre. Például két órával lefekvés előtt már csak kis erősségű fényforrásokat használunk, mellőzzük a képernyők bámulását, mindig azonos időben megisszuk az esti – szigorúan koffeinmentes – teánkat stb.
- Az is rendkívül kedvező, ha mindig ugyanakkor fekszünk le és kelünk fel.
- A mély alvás meditáció segítségével is elősegíthető. Lefekvés előttre érdemes időzíteni a gyakorlatokat. Ez lehet jóga, autogén tréning vagy bármilyen más meditációs rutin.
- Az alkohol kifejezetten ellensége a mély alvásnak, ezért lefekvés előtt érdemes mellőzni.
- A koffeintartalmú italok ugyancsak aláássák a mély alvást, ezért 15 óra után lehetőleg egyáltalán ne fogyasszunk belőlük.
- A harmonikus, pihentető alvás kialakításában a Fitpuli is hatékony segítséget jelent. Az applikáció, illetve a hozzá kapcsolódó munkahelyi egészségprogram lehetővé teszi azoknak a szokásoknak a kialakítását, amelyek ideális alvásrutinhoz vezetnek.
Egyedülálló, tudományos kutatásokon alapuló digitális egészségprogram nagy(ra törő) vállalatoknak.
Puli Start
Fitpuli
Munkavállalói egészségtudatosság és produktivitás fejlesztése, betegségek okozta vállalati szintű kiadások csökkentése
- Fitpuli applikáció
- Csapatkihívások
- Professzionális attitűdvizsgálat
Puli Plus
Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy
Foglalkozás-egészségügyi ellátással kombinált digitális egészségprogram, amely kiemelkedően hatékony prevenciót és magasabb vállalati megtakarítást tesz lehetővé
- Fitpuli applikáció
- Professzionális attitűdvizsgálat
- Foglalkozás-egészségügyi ellátás
Puli Care
Fitpuli + Biztosítás
Munkavállalói egészségtudatosság erősítése a vállalati szintű veszteségek csökkentésével, kapcsolt biztosítással és gyors, modern egészségügyi ellátással
- Fitpuli applikáció
- Professzionális attitűdvizsgálat
- Egészségbiztosítás
Puli Pro
Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy + Biztosítás
Teljes és komplex egészségfejlesztési, -megőrzési és ellátási ökoszisztéma: digitális egészségprogram kapcsolt foglalkozás-egészségügyi ellátással, mindez megbízható és korszerű egészségbiztosítási háttérrel
- Fitpuli applikáció
- Professzionális attitűdvizsgálat
- Csapatkihívások
- Foglalkozás-egészségügyi ellátás
- Egészségbiztosítás
Modul | Puli Start | Puli Plus | Puli Care | Puli Pro |
Orvosi | ||||
Életmód | ||||
Egyéni kihívások | ||||
Csapatkihívások | ||||
Fitpuli Egészségtérkép | ||||
Foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás | ||||
Ellátás alapú egészségbiztosítás | ||||
Egészségügyi ellátás | ||||
Időpontfoglalás |
Csomagokhoz tartozó app modulok
Modul | Puli Start | Puli Plus | Puli Care | Puli Pro |
Orvosi | ||||
Életmód | ||||
Egyéni kihívások | ||||
Csapatkihívások | ||||
Fitpuli Egészségtérkép | ||||
Foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás | ||||
Ellátás alapú egészségbiztosítás | ||||
Egészségügyi ellátás | ||||
Időpontfoglalás |
Ne maradj le semmiről!
Iratkozz fel a hírlevelünkre és értesülj az elsők között a digitális egészségfejlesztéssel, a munkahelyi egészségprogramokkal és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos tudnivalókról a Fitpuli szakértőitől!