A közösségépítés fontossága a munkahelyen
A közösségépítés fontossága
Egy “gondozott”, jól felépített közösség maga alakítja a szervezeti kultúrát, összetartóbbá válik, ami miatt a fluktuáció is csökkenhet a szervezetben. Ez a közösségépítés fontossága: a csatlakozott embereket egy fejlődő, fenntartható csoporttá kell kovácsolni, céljaikat és a szervezet célját összemosni: egy közös célt kialakítani.
Ezzel növekedni fog a munkavállalók morálja, könnyebb lesz őket motiválni, teljesítményük pedig szintén jobb lesz. Sőt! Az új kollégák is jóval könnyebben be tudnak majd illeszkedni egy ilyen cég életébe.
De mik is a közösségépítés módszerei, min alapszik ez az egész?
A közösségépítés módszerei
A közösségépítés a külső és belső motivációk megteremtésével kezdődik. Külső motivációkkal könnyű tagokat toborozni: a jutalmazás egy remek módszer. Ha már valaki tagja a közösségnek, akkor pedig a belső motivációról kell gondoskodni: mik azok a tényezők, amik boldoggá tehetik a tagokat?
A legfontosabb az, hogy az érdeklődési kör közös legyen a csoporton belül. Ne a létszám, hanem a minőség legyen a cél – így működhet csak a csoportdinamika. Ma már szinte minden témában találunk külön csoportot, a Facebookon is:
- Vannak női fitness csoportok,
- Csoportok csak HR-eseknek,
- Facebook csoport kispályás focistáknak,
- Friss szülőknek,
- És macskaimádóknak is.
Az a cél, hogy az érdeklődési körnek megfelelő tudás kerüljön megosztásra: fitnessz tippek, HR-es kérdések, a focibajnokságok eredménye, gyereknevelési tanácsok, és megoldások arra, hogyha a cica furán viselkedik. Fontos tudni, hogy kiknek építjük az adott közösséget. Ha ezt jól csináljuk, utána a csoport már saját magától fog bővülni.
Ehhez persze egyéb keretrendszereket is adnunk kell:
- Mi a csoport szabályzata? (mit lehet és mit nem?)
- Milyen gyakran, hol vannak személyes találkozók (egyáltalán vannak-e)?
- Vannak-e a csoporton belül “karrier utak”? A régebben csatlakozottak élvezhetnek-e kiváltságokat, esetleg külön eseményt szervezhetnek-e?
Munkahelyi közösségépítés
Jogosan merülhet fel a kérdés: hogyan igaz mindez a munkahelyi közösségépítésre? Hiszen az nem bővülhet, folyamatosan, csak úgy, magától.
A válasz viszont egyszerűbb mint gondoljuk: a munkahelyi közösségépítés szinte pontosan ugyanúgy működik, mint egy klub, vagy egy Facebook-csoport.
A legfontosabb, hogy ne diktatórikus alapokra helyezzük a munkahelyi közösséget. Alkossunk egy szabályzatot, ami bár kiterjed a szervezet értékeinek és a szervezeti kultúrának meghatározására, hagyjuk, hogy ezt a kollégák maguk is alakítsák. Szervezzünk személyes csapatépítő találkozókat, osszuk meg egymással a tudást, hatékonyan.
A HR-osztály szerepe nagyon fontos itt: legtöbbször a marketingeseken vagy külső rendezvényszervezőkön csapódik az ostor, ha nem megfelelő a munkahelyi légkör. Az új dolgozókat azonban fontos soft skillek alapján kiválasztani. A hard skillek megtanulhatók: de egy bomlasztó személyiség a közösségben az egész csapatot magával fogja húzni – lefelé.
Online közösségépítés a Fitpulival
A Fitpuli egy olyan applikáció, mellyel dolgozóink egészségét tudjuk monitorozni, és különböző kihívások elé állítani őket. A különböző mozgási kihívások egységet képezhetnek a kollégák között.
Emellett üzemorvoslással is foglalkozunk, továbbá egészségügyi biztosítást is nyújtunk. Mert a jó és hatékony közösség egészséges! Nézze meg csomagajánlatainkat!
Egyedülálló, tudományos kutatásokon alapuló digitális egészségprogram nagy(ra törő) vállalatoknak.
Puli Start
Fitpuli
Munkavállalói egészségtudatosság és produktivitás fejlesztése, betegségek okozta vállalati szintű kiadások csökkentése
- Fitpuli applikáció
- Csapatkihívások
- Professzionális attitűdvizsgálat
Puli Plus
Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy
Foglalkozás-egészségügyi ellátással kombinált digitális egészségprogram, amely kiemelkedően hatékony prevenciót és magasabb vállalati megtakarítást tesz lehetővé
- Fitpuli applikáció
- Professzionális attitűdvizsgálat
- Foglalkozás-egészségügyi ellátás
Puli Care
Fitpuli + Biztosítás
Munkavállalói egészségtudatosság erősítése a vállalati szintű veszteségek csökkentésével, kapcsolt biztosítással és gyors, modern egészségügyi ellátással
- Fitpuli applikáció
- Professzionális attitűdvizsgálat
- Egészségbiztosítás
Puli Pro
Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy + Biztosítás
Teljes és komplex egészségfejlesztési, -megőrzési és ellátási ökoszisztéma: digitális egészségprogram kapcsolt foglalkozás-egészségügyi ellátással, mindez megbízható és korszerű egészségbiztosítási háttérrel
- Fitpuli applikáció
- Professzionális attitűdvizsgálat
- Csapatkihívások
- Foglalkozás-egészségügyi ellátás
- Egészségbiztosítás
Modul | Puli Start | Puli Plus | Puli Care | Puli Pro |
Orvosi | ||||
Életmód | ||||
Egyéni kihívások | ||||
Csapatkihívások | ||||
Fitpuli Egészségtérkép | ||||
Foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás | ||||
Ellátás alapú egészségbiztosítás | ||||
Egészségügyi ellátás | ||||
Időpontfoglalás |
Csomagokhoz tartozó app modulok
Modul | Puli Start | Puli Plus | Puli Care | Puli Pro |
Orvosi | ||||
Életmód | ||||
Egyéni kihívások | ||||
Csapatkihívások | ||||
Fitpuli Egészségtérkép | ||||
Foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás | ||||
Ellátás alapú egészségbiztosítás | ||||
Egészségügyi ellátás | ||||
Időpontfoglalás |
Ne maradj le semmiről!
Iratkozz fel a hírlevelünkre és értesülj az elsők között a digitális egészségfejlesztéssel, a munkahelyi egészségprogramokkal és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos tudnivalókról a Fitpuli szakértőitől!