Munkahelyi magányosság – a pandémia tükrében – PszichoPuli I. • Fitpuli

Munkahelyi magányosság – a pandémia tükrében – PszichoPuli I.

Admin • 2022.03.01

A magány egészségkárosító hatásairól egyre többet cikkeznek a tudományos folyóiratok, veszélyei pedig a munka világát sem kímélik, a COVID pedig csak tovább nehezítette a helyzetet. Erről szól új, mentális egészséggel foglalkozó cikksorozatunk, a PszichoPuli első része.

Hogy a pandémia milyen össztársadalmi traumákat okozott az emberiség történetében, arra egyelőre aligha látunk rá. Ám hogy az emberi kapcsolatainkban alapvető változásokat eredményezett, valamint, hogy új értelmet adott a magány, az egyedüllét, az izoláció szavak jelentésének, az kétségtelen.

A legtöbb felnőttet elsősorban mégis a munka frontján történt változások és új kényszerek érintették leghangsúlyosabban. Rengetegen váltak munkanélkülivé, akiknek pedig szerencsésen megmaradt a munkája, azoknak sok esetben teljesen új keretekhez kellett megtanulniuk alkalmazkodni.

Maradj otthon – áldás és átok

Ahol csak megoldható volt, ott a home office és online megbeszélések váltak az új normává, ami önmagában is kihívást jelenthet, ráadásul sokaknak nem adatott meg mindehhez a nyugodt otthoni környezet, hiszen sok család összes tagjának otthon kellett maradnia. Anyu is dolgozna, apu is dolgozna, de otthonról tanulnának a gyerekek is – mindez kiugróan magas stresszel járt.

Ráadásul azzal az ambivalens helyzettel is meg kellett küzdenünk, hogy ez még mindig a szerencsésebb eset. Hiszen sokan, akik egyedül éltek, a szociális hálót, a közösségi élményt csak házon kívül kaphatták meg kollégáktól, barátoktól. Ez pedig a járvány miatti lezárások nyomán erősen visszaesett, vagy virtuális terekbe költözött. Nem csoda, hogy a járvány első sokkja után hamar elkezdtek a szakértők arról beszélni, a vírus nem csak a konkrét megbetegedéssel veszélyeztet: az izoláció, a magány csaknem ugyanolyan káros az egészségre.

A világjárvány pszichés hatásait már 2020-ban elkezdték átfogó felmérésekkel vizsgálni. Ezekben a vizsgálatokban a depresszió, a szorongás, illetve a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) tünetei is kiugró értékeket mutattak. A tudósok figyelme hamar fókuszálódott a járvány lélektani hatásainak egyik részterületére: a magányosságra és az izolációra.

Egy 2020-as kutatás egyenesen azt a sokkoló megállapítást tette, hogy a magányosság fizikai egészségre gyakorolt kedvezőtlen hatásai majdhogynem egyeznek az elhízás, vagy akár napi tizenöt szál cigaretta elszívásának hatásaival. Ez, és számos egyéb kutatás hangsúlyozta  továbbá, hogy a fiatalok, főleg a Z-generáció tagjai, valamint a nők általában fokozottan veszélyeztetettnek számítanak a magány és a szorongás frontján. Arra is több felmérés rámutatott, hogy a közösségimédia-platformokon töltött idő csak fokozza ezeket a veszélyeket.

Munkahelyi magányosság

A munkahellyel kapcsolatban megélt magányosság leginkább a kollégák közötti minőségi személyes kommunikáció hiányáról szól. Fontos, hogy a munkahelyi kapcsolatok minősége és mennyisége is fontos tényező, ezek közül egyik sem tudja maradéktalanul kiváltani a másikat. Tehát hiába van például valakinek sok olyan kollégája, akivel rendszeres a kommunikáció, ha ez a kommunikáció felszínes és távolságtartó. Ugyanígy fordítva: ha valakinek van egy-két igazán közeli kollégája, az sokat tehet az ő magányossága ellen, de ha mindeközben a kollégák többségével semmiféle kapcsolata nincs, akkor ugyanúgy megélhet munkahelyi magányt.

Az ember társas lény, ezt millióan leírták már előttünk, ám nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ezt a gondolatot a munkaszervezésnél is szem előtt kell tartani.

A munkahely nem csak a termelés helyszíne, hanem közösség is, ahol jelentős mennyiségű időt töltünk.

Nyilván nem lehet a vezetők egyedüli felelőssége a csapaton belüli személyes kapcsolatok kialakítása – azért minden munkavállalónak tennie kell. De a közös feladatokon túl az informális kapcsolódás lehetőségeit a munkaadónak meg kell teremtenie. Legalábbis ha erős, elkötelezett csapatot szeretne, ahol nem túl magas a fluktuáció. A jó munkaközösség ugyanis sokaknak csaknem ugyanolyan fontos a munkahelyük megítélésekor, egy esetleges váltással kapcsolatos döntési helyzetben, mint a fizetés nagysága vagy a béren kívüli juttatások mibenléte.

A munkahelyi szociális kapcsolatoknak a vállalatok működésének szempontjából is elemi jelentősége van. Egy 2009-es kutatás például kimutatta, hogy a jó munkakapcsolatok nemcsak a munkával való elégedettségre, az elköteleződésre és a motivációra hatnak pozitívan, de hozzájárulhatnak a döntéshozatal könnyebbségéhez, a tudás felhalmozásához, és az innovációhoz is. Magyarán a vállalat, ahol erősebbek a közösségek, jobban is teljesít.

Számos vállalat már a COVID első hónapjaiban is tevékenyen dolgozott azért, hogy lehetőséget biztosítson a csapatszellem és a közösségi élmény fenntartására. Bár messze nem tudnak olyan erős élményt adni, mint a személyes találkozások vagy az irodában együtt töltött idő, de nem szabad lebecsülni a technológia szerepét a munkahelyi magányosság elleni küzdelemben.

Mit tegyünk a munkahelyi magányosság ellen?

Így például az olyan online találkozók, amelyek nem munkamegbeszélések, hanem kötetlenebb, informális jellegűek, hozzájárulhatnak a csapatszellem fenntartásához. Az otthoni munkavégzésben gyakorlott vállalatok azt is hangsúlyozzák: ilyen online eseményeknél fontos például, hogy minden résztvevő bekapcsolt kamerával vegyen részt, hogy ha csak videón is, de lássák egymást a csapattagok. Emellett az is fontos, hogy ezeket az eseményeket facilitálja egy arra alkalmas személy, aki figyel nem csak arra, hogy legyenek témák, amelyek mentén halad a kezdeményezés, de arra is, hogy minden résztvevő szót kapjon.

Az online csapatépítő kezdeményezések, a járványhelyzet enyhülésével pedig a rendszeres személyes közösségi élmények, csapatépítő programok szerepe nagyobb, mint valaha. Fontos az is, hogy a csapatépítés valóban csapatépítés legyen, azaz legyenek a csapattagokat egymással megismertető, egymáshoz közelebb hozó programok.

A közös célért való játékos küzdelem akár egyénileg, akár párokban, akár csapatokban szintén sokat tehet a magányosság ellen. A kulcs a kollégák tényleges bevonásában rejlik. Így fontos, hogy ismerjük az igényeiket és azt, hogy milyen programok szolgálnák valójában az ő munkahelyi szociális hálóba való beilleszkedésüket és munkatársi kapcsolataikat. 

Mivel a pandémia hatására az egészségmegőrzés szerepe felértékelődött, az egészséggel kapcsolatos vállalati kezdeményezések fontossága is megnőtt. Így számos vállalat olyan megoldásokat keres – helyesen! – amelyek úgy tesznek a munkahelyi magányosság ellen, a közösségek erősítéséért, hogy közben az egyéni egészségtudatosságra is pozitívan hatnak.

Ezen a területen is sokat segíthet a technológia. Az egészségfejlesztő applikációk például lehetővé teszik a felhasználóknak, hogy egészségügyi szakemberekkel, önsegítő csoportokkal, vagy egymással is interakcióba lépjenek. A holisztikus jóllét-programok ugyanis nemcsak a felhasználók fizikai, hanem mentális egészségére és szociális kapcsolódásaira is hangsúlyt fektetnek. Mind kkv-k, mind nagyvállalatok közül vannak olyan partnereink, akik a járvány első szakaszában is online közösségi kezdeményezésekkel, lépésgyűjtő, esetleg kerékpáros kihívásokkal tettek a munkavállalóik elszigetelődése ellen. Ennek pozitív hatásait pedig azóta is élvezik.

Akár átfogó egészségvédelmi programban, akár egészségfókuszú közösségi kezdeményezésben gondolkodsz, a Fitpulinál tudunk személyre szabott megoldásokat. Keress minket bizalommal!

Egyedülálló, tudományos kutatásokon alapuló digitális egészségprogram nagy(ra törő) vállalatoknak.

Puli Start

Fitpuli

Munkavállalói egészségtudatosság és produktivitás fejlesztése, betegségek okozta vállalati szintű kiadások csökkentése

  • Fitpuli applikáció
  • Csapatkihívások
  • Professzionális attitűdvizsgálat
Ajánlatot kérek

Puli Plus

Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy

Foglalkozás-egészségügyi ellátással kombinált digitális egészségprogram, amely kiemelkedően hatékony prevenciót és magasabb vállalati megtakarítást tesz lehetővé

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Foglalkozás-egészségügyi ellátás
Ajánlatot kérek

Puli Care

Fitpuli + Biztosítás

Munkavállalói egészségtudatosság erősítése a vállalati szintű veszteségek csökkentésével, kapcsolt biztosítással és gyors, modern egészségügyi ellátással

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Egészségbiztosítás
Ajánlatot kérek

Puli Pro

Fitpuli + Foglalkozás-egészségügy + Biztosítás

Teljes és komplex egészségfejlesztési, -megőrzési és ellátási ökoszisztéma: digitális egészségprogram kapcsolt foglalkozás-egészségügyi ellátással, mindez megbízható és korszerű egészségbiztosítási háttérrel

  • Fitpuli applikáció
  • Professzionális attitűdvizsgálat
  • Csapatkihívások
  • Foglalkozás-egészségügyi ellátás
  • Egészségbiztosítás
Ajánlatot kérek

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel a hírlevelünkre és értesülj az elsők között a digitális egészségfejlesztéssel, a munkahelyi egészségprogramokkal és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos tudnivalókról a Fitpuli szakértőitől!